Csontkovács Csípő / térd fájdalom:

csípő

Ebben a fejezetben a csípő, illetve a térdfájdalmak leggyakoribb okait, előre jelző tüneteit fogjuk ismertetni. Először a térdfájdalmakat vesszük sorra, majd a csípővel is foglalkozunk.

Tehát, legelőször is amit a térdről tudnunk kell, hogy az az egyik legnagyobb és legbonyolultabb működéssel rendelkező ízülete, amely a folyamatos terhelés alatt áll. A térdízület lágyabb részekkel kevésbé védett ízület mint a többi általában. Számos olyan elemet tartalmaz a térdünk, aminek sérülése, kopása és szakadása komoly problémák forrásává válhat. Ha egy felnőtt térdízületet veszünk, akkor elmondható, hogy az kb. 120-160 fokig hajlítható. A térdben található inak, szalagok és ízületi tokok közül, a sérülési gyakoriság alapján az alábbi 4 szalag a legfontosabb: a két oldalszalag, valamint a két keresztszalag.

Az idősödő szervezet és térd számára a legtöbb esetben az artrózis jelenti a legnagyobb problémát.

Ez a térdízület elfajulásos kopása, ami az ízület alaki elváltozását, felszíni pusztulásával és kopásával jár. Kiinduló oka, hogy az érintett térdízületben a porc nedvtartalma csökken, így a kellő mértékű nedv miatt (mintha a gépi súrlódó alkatrészekből az olaj elfogyna) fokozatosan lepusztul az ízület és lecsupaszítja a környező csontokat. A porchártya erre csőszerű és egyéb kinövésekkel reagálhat, amelyek később elmeszesednek, ezáltal további problémákat idézhetnek elő. A térdízületi artrózis legsúlyosabb következménye a mozgásképtelenség lehet. Fő tünete, a térdízület reggeli mozgáskorlátozottsága, amely a nap folyamán lassan oldódik.

A térd esetében gyakori és fájdalmas baleset következménye lehet a ficam. Általában egy-egy rossz mozdulatnál és sport közben szerzik az emberek. Ilyenkor gyakorlatilag a térd egyik része, a térdkalács ugrik ki a helyéről, ami látható és kézzel is tapintható. Az esetek kis részében magától helyreugrik, de gyakrabban marad ficamodott helyzetben. Az első ficamot követő térdhelyrerakás után általában 1-2 hétig gipszrögzítés válik szükségessé. Ha többször ismétlődik meg a ficam, akkor térdműtét is szükséges lehet.

Ha a csípőt vizsgáljuk meg, azt láthatjuk, hogy az esetek legnagyobb részében, a korral járó csípőízületi kopás merül fel problémaként. Ez a csípőízület kopásos megbetegedése. Tünetei lehetnek, a lágyékhajlatba, tomportájra sugárzó fájdalmak, amelyek fokozatosan jelentkeznek. Miután az ízület „bejáródik” a fájdalom csökken, a mozgás könnyebb lesz. A fájdalmas csípő kímélése jellegzetes testtartást eredményez járás közben. Az egyik legsúlyosabb kórkép ami a csípőízületi kopás esetében felmerülhet, az az ízület infekciózus gyulladása. Gyorsan kialakuló és nagyon erős fájdalom jellemzi, a legkisebb mozdulat is komoly fájdalmakkal jár. Sok esetben a csípőműtét elkerülhetetlen.
  • Partnerünk:

    Mesteri duguláselhárítás

    duguláselhárítás

    Ki ne ismerné azokat a berendezéseket mint hogy wc, kád, mosogató, egy háznak ezek az alapfeltételei. Amit viszont sokan nem ismernek azok a makacs dugulások amik ezekben keletkezhetnek. A duguláselhárítás nem egy mai modern szakma, már sokkal régebben is jelen voltak a szakemberek. Amióta léteznek csövek azóta azok el is dugulnak a nem megfelelő használattól. Cégünk és szakembereink azért vannak hogy ezeket a dugulásokat elhárítsák a lehető leggyorsabban. Modern gépeinknek köszönhetően ez számunkra nem nagy kihívás míg Önnek hatalmas problémát jelenthet. Szolgáltatásunk egy része ingyenes és kedvezmények és akciókat is tudunk ajánlani.

  • Partnerünk:

    Ingatlan eladás, vásárlás, albérlet vagyis: E.V.A.

    eva.ingatlan.hu

    Az ingatlanpiacon annyi jogszabály van mint égen a csillag, ha nem akarunk eltévelyedni benne akkor érdemes utána olvasni. Az eva.ingatlan.hu arra vállalkozott, hogy összeszedje az alap tudnivalókat az ingatlan piaci törvényekről. Nem csak olvasni lehet hanem beszélgetni is, hogy kinek milyen tapasztalatai vannak a témával kapcsolatban. Nem ritkán hallani hogy az albérlők megszegték a szerződésüket és a tulajdonos nem tudja hogy mi a teendő. Járjon utána hogy ne eshessen meg Önnel.  

  • Partnerünk:

    Eladó weboldalak, hirdetések:

     www.elado-weboldal.reklam.hu

    Egy teljesen ingyenesen használható hirdetési rendszer ahol vásárolhat vagy eladhat. Miért is j ez? Azért mert ha felépítette a vállalkozását évek alatt de váltani szeretne mert beleunt vagy éppen másba kezdene, akkor nem kell a befektetett munkának kárba mennie. Vannak befektetők akik működő cégeket, weboldalakat vásárolnak fel, na Őket kell megcélozni. A www.elado-weboldal.reklam.hu azért jött létre, hogy megkönnyítse az eladást és a vásárlás menetét, teljesen ingyen.

  • Partnerünk:

    Duguláselhárítás árak 2017-ben:

    Duguláselhárítás árak

    Abban az esetben ha eldugul, nem folyik le, meg sem moccan stb… keressen bűnünknek mert mit tudjuk mi a baja. A dugulások mesterei már csak ilyen profik, tudják már fél mondatból, hogy mi lehet a probléma és azonnal megadják a duguláselhárítás árak-at. Miért pont a dugulásmester0-24-et válassza? Mint minden duguláselhárító cég mi is 120 éves tapasztalattal rendelkezünk :-) és megoldunk minden dugulást. Nincs olyan dugulás ami kifogna rajtunk. Szemléltetés képpen: mi vagyunk a gyalog kakukk és a farkas a dugulás.
     

  • Partnerünk:

    Womas duguláselhárítás 2017-ben:

    Womas duguláselhárítás

    Magát a duguláselhárítást sok ember ismeri már sajnos vagy nem sajnos. Az, hogy milyen eszközökkel végzik el a duguláselhárító szakemberek a dugulást azt viszont már kevesebben ismerik. A womas duguláselhárítás mint ahogy a nevében is benne van a woma géppel végzik. Mi is az a woma, merülhet fel a kérdés? A Woma valójában egy Németországi székhelyű cég magasnyomású pumáinak, szivattyúinak márkaneve: woma.de. A duguláselhárítást legtöbb esetben a magasnyomású vízzel végezzük. Ez a víz minden letapadt sarat elér a csőrendszerben, meglehetősen nagy erőhatással kinyom minden dugót a csőrendszerből.